1. Fejezet: Bebocsájtási kérelem

Soha nem tettem még ilyet. Nem szokásom másokhoz felkéredzkedni, de... ezt az esélyt nem hagyhattam kicsúszni a kezeim közül. Igazából ő kérte, hogy töltsem náluk az éjszakát, nem pedig én, szóval... 

Lassan lépkedek a sétáló SeokJin mellett, aki igyekszik maga után rángatni a bőröndöm, amiben a szokásosnál is több dolgot gyűrtem bele. A liftezés alatt jó párszor mért alaposan végig, hogy meggyőződjön arról, hogyan érzem magam. Volt, hogy meg is kérdezte. Igazán kedves és odafigyelő. Tipikus férfi, csak ő nem akarja leimádkozni a bugyimat, amint felérünk a lakásukba. Most izgatottnak kellene lennem? Annak kellene. Egy lakásban leszek hét világsztárral, holnap pedig velük fogok kelni. Talán ez az egész még jobban elsülhet mint reméltem. Leszűrve SeokJin arcát és beszédstílusát velem... naivnak és butának tart, ami egy az egyben nekem kedvez a szituációt tekintve. Az ő szemébe végtelen vagyok, egy aranyos tizennyolc éves nő. Kár, hogy ennek a fele se igaz. Már csak azt kell kitalálnom, hogy milyen hazugságot találok ki a holnapra... Kim NamJoon és MinYoonGi nem fognak bármit bevenni, akár mennyire is játszok jól. Őket nem tudom majd megvezetni, mint a fiatalabbakat és SeokJint. Nagy az esély, ha van még fent valaki, akkor páros lábbal rúgnak ki, úgy hogy a fenekem se éri majd a földet.
- Valószínűleg már senki nincs fent, ha pedig igen, akkor a szobájukban vannak. A nappaliban eltudsz ma aludni, aztán... majd kitalálunk valamit. Rendben? - mosolyog rám kedvesen még a kulcsát kezdi a zsebében kutatni. Kitalálunk valamit? Úgy látom ő elég erősen gondolkodott ezen a fél órás úton. Mondjuk a ruha pakolással megvárakoztattam a szálloda bárjában, így volt ideje végig gondolni egész alaposan a dolgokat velem kapcsolatban. - De kérlek... Én kedvesen álltam hozzád. Ne élj vissza azzal, hogy éjszakára beengedlek magunkhoz. Már ebből is nagy balhé lehet és...
- Eszem ágában sincs. - ingatom meg a fejem. - Ha... Ha te nem ragaszkodsz hozzá én nem jövök ide. Nagyon kedves voltál velem és megbízom benned, pedig... Én is félhetnék. Kérlek bízzunk egymásban. - erőltetek egy halvány mosolyt az arcomra, amit ő is viszonyoz és kicsit bólint. Hamar sikerül kinyitnia az ajtót és maga előtt enged be, majd felnyomja a lámpát, ami a nappalit világítja be kellemes félhomállyal. Eddig elég jónak néz ki a lakás, pedig még csak egy részét látom, de biztosan állíthatom, hogy az a kanapé drágább, mint némelyik szállásom az évben. Minden bútor vadonatúj és stílusos, mi több kellemes virág illat lengi be az egész helyiséget. Ennél nem is lehetne nagyobbat kaszálni. Istenem. Csak most jut el az agyamig, hogy pontosan hol is vagyok és ki áll mellettem és... bevallom őszintén kicsit izgatott vagyok, hogy reggel láthatom a többieket, akik most valamelyik ajtó mögött alszanak, vagy csinálnak... bármit.
Félve húzom be a szépen lekezelt padlóra a bőröndöm, majd még egyszer körbe pillantok, de amint a tekintetem vissza talál SeokJinre már látom, hogy az ajtó zárva és ő beljebb tessékel a nappaliba. Épp ésszel ezt felfogni elég nehezen megy, pedig sok drága helyen voltam már. Viszont itt nem csak a lakás, vagy a bútorok a drágák, hanem az emberek is.
- Azonnal szerzek neked ágyneműt, szóval addig ha gondolod menj el zuhanyozni. - áll meg közvetlenül a kanapé mögött, amin óvatosan simít végig és igazítja meg a párnákat, amiket végül inkább ledob a fotelba. - Nem vagy éhes?
- Nem szoktam hat óra után enni... - veszem le a cipőmet és szépen az állványra helyezem, ahol a többiek cipői sorakoznak. Mekkora lábaik vannak a srácoknak. Az én cipőm olyan mellettük, mint valami baba tipegő, pedig én se vagyok túl alacsony. - Merre találom a fürdőt?
- A folyosó végén lesz egyenesen. Nem lehet eltéveszteni. Van a szekrényben tiszta törülköző. Keres magadnak egyet. - indul el valamerre a lakásban és pár pillanatig meredek még utána, majd eldöntve a bőröndömet keresem meg a tusfürdőm és egy bő pólót, tiszta alsóneművel. Mezítláb sétálok arra amerre mondta, de közben a falat és a bútorokat nézegetem. Sorra hagyom el az ajtókat, de végül a fürdőhöz érek és lassan sétálok be a modern, kissé átlátszó ajtón. Amint felnyomom a villanyt elindul a légkeverés, ami kis rezzenést vált ki, de hamar megszokom a hangját, így nyugodtan kezdek keresni magamnak törülközők között, de közben mindent megnézek. Mintha tíz lány élne ebben a lakásban. Annyi szépségápoló cucc van a szekrényekben... Nem hiszem el, hogy ez mind hét srácnak van.
A törülközőmet a zuhany mellé pakolom, ahogy a tusfürdőm és meztelenre vetkőzők. Csak felkapok a csapmellé ejtett hajgumi adagból egyet, majd a hajamat a fejem tetején gyorsan apró kontyba fogva szállok be a zuhany alá. Nem sokkal indulás előtt zuhanyoztam, de még is jót tesz most ez a kis felfrissülés. Bízom abban, hogy holnap SeokJin nem fog csak úgy kitenni az utcára, mivel hatalmas szíve van, ez már abból is látszik, hogy haza hozott, mint valami kóbor cicát. Mondjuk... nekem csak jó, ha gondoskodni akar rólam, de félek; nem sokáig tudok majd a koromról hazudni. Van hamis személyim, de ez semmit nem jelent. Eddig egy - egy férfi, vagy srác meg se kottyant esténként, de most héttel van dolgom egyszerre, ami annyit tesz, hogy nagyon pörögnie kell az agyamnak és jobban kell játszanom a buta, naiv lányt mint bármikor máskor. Még úgy gondolják, hogy végtelen és sebezhető vagyok nem fognak kitessékelni és elzavarni. Már csak az a kérdés, meddig bírom elviselni, hogy hülyének néznek.
Hamar végzek a testem áztatásával, ami teljesen felhevül a forró víznek köszönhetően és csak segít agyalni dolgokon. Gyorsan mosakodok meg a kellemes illatú tusfürdőmmel, amit itt hagyok a többi, férfias illatú tusfürdő mellett. Kíváncsi vagyok melyik srác, melyiket használja.
Magamra tekerve a puha, hófehér törülközőt lépek ki a kis szőnyegre, ahol alaposan szárazra törlöm magam, majd lassan veszem fel a dolgokat amiket magammal hoztam. Kiengedve a szőke tincseimet dobom le a hajgumit oda ahonnan elemeltem. A kezemben a piszkos ruháimmal sétálok ki, de amint meglátom az ágyazó Jint elmosolyodok. A hajamba túrva figyelem, hogy az izmait megfeszítve igazgatja el az ágytakarót és a párnákat. Felegyenesedve teríti szét a takarót, majd rám pillant és halványan elmosolyodik. Bevallom. Tényleg helyes, de ez engem nem tud érdekelni. Egy kezemen sem tudom megszámolni, hogy a héten eddig hány ilyen férfival találkoztam, szóval nem pont ő fog levenni a lábaimról, legyen akár mennyire kedves és széles vállú.
- Megtaláltad, amit kerestél? - igazítja meg magán a pólóját, amint végez az ágyazással. Most sikerül tetőtől talpig végig mérnie, és jól láthatóan lepődik a hiányos öltözetemen. - Nem fogsz fázni?
- Minden megvan és... nem vagyok az a fázós. - sétálok közelebb hozzá és ledobom a bőröndömre a cuccaimat, amiket kihoztam a fürdőből. - Te vagy az első férfi, aki... fel akar öltöztetni. - mosolyodok el halványan, mire ő csak felnevet és többnyire idegesen menekül a haja piszkálásába.
- Őszintén. Örülök, hogy most jobb a kedved. Nagyon rossz volt úgy látni.
- Szerintem csak most jön ki a gyógyszer és az alkohol hatása... - mérem végig, akárcsak ő engem jó párszor, pedig közvetlenül előtte állok. Nem zavartatja magát, csak legelteti a meztelen lábaimon a szemét, mintha járna neki ez, ha már "megmentett". Nem mondja ki, de érezni, hogy min kattog az agya, még akkor is, mikor nem olyannak tűnik. Végül is. Ő is csak egy férfi és vannak szükségletei, amiket a hírnév miatt nem élhet meg teljesen. - Aludni kellene... - ereszkedek le lassan a kanapéra, így az ágyéka tája kerül velem szemmagasságba, de azonnal fel nézek a szemébe, még neki kell pár pillanat, hogy feldolgozza mi is történik. Hosszan pillant le rám, de amint feleszmél hátrál tőlem és megindul a folyosó felé, ahol az ajtók vannak. Onnan pillant vissza rám és harapja be nehézkesen az ajkát, ami rózsaszínen izzik a fehér bőrén. Hosszan szemezünk egymással még végül én szólalok meg. - Jó éjszakát, SeokJin.
- Neked is... Jó éjszakát, Yuna. - oltja le a lámpát, hogy teljesen megszakítsa a szemkontaktusunkat és gyors léptekkel távozik a sötétségben, végül már csak az ajtó csukódását hallom, így én is kényelmesen elhelyezkedve a puha kanapén hajtom álomra a fejem. Talán nem lesz elég mindenkinél az, hogy aranyos és butuska legyek. Jó érezni, hogy SeokJinnél nem csak ezekkel tudok hatást elérni. Végtére is, huszonhét éves. Szent ég. Hozzám képest elég idős, még akkor is, ha tizennyolcnak mondom magam, nem pedig tizenhatnak. A lényeg, hogy valamennyire meg van SeokJin bizalma, ami sokat jelent, végtére is ő a legidősebb a fiúk közül, remélhetőleg neki van itt az egyik legnagyobb szava, ha nem játszanak középkori Athént, bár kétlem, hogy azt fogják gondolni rólam, hogy veszélyes vagyok. Nem hagyhatom, hogy elzavarjanak "cserép szavazással".
Reggel szinte kipattan a szemem és azonnal ülőhelyzetbe helyezve magam kezdem törülgetni a szemem, hogy biztosra vegyem; nem álmodtam. Tegnap tényleg feljöttem a BTS otthonába és... most egyedül vagyok. Valószínűleg kihasználják a perceket, hogy aludhatnak és nem kell dolgozniuk. Teljesen megtudom érteni, igaz eddigi életem során nem sokat dolgoztam. Illetve de, csak nem úgy mint ők.
Felkutatom a telefonomat és feljebb ülök a kanapén, majd elkezdek utána olvasni a fiúknak, kiről mit kell tudnom. Az már biztos, hogy ennyiben van előnyöm velük szemben. Ők nem ismernek engem, de, ha én már tudok róluk néhány érdekességet, akkor előttük járok, igaz nem sokkal, de az is valami. Órák hosszat nézelődök és keresgélek az interneten, mikor mozgolódás üti meg a fülem a folyosó felől. Az ajtók nyílnak és csukódnak egymás után, és végül egy alak tűnik fel a nappali ajtajában. Lassú léptekkel indul meg áthaladva a nappalin a konyhába tudomást sem véve rólam, bár nehezen is menne neki a szinte zárt szemeit illetően. Halvány mosoly csúszik az arcomra amint végig nézem az alsó nadrágos JeongGukot, hogy még sétálás közben igazít magán az anyagon keresztül és nem is zavartatja magát. Ledobom a telefonom a kanapéra és a lábaimra húzva a takarót fordulok utána várva mikor hall meg és fordul vissza, de ez nem következik be. Kinyitja a hűtőt és abban kezd kutatni teljesen süketül. Újabb lépteket hallva fordulok hátra és találkozik a tekintetem Kim NamJoonnal, aki teljesen ledermed és megmozdulni se tud. Álmosan, kissé nyitott szájjal méreget engem és szólalna meg.
- Mi az, Hyung? - szól oda neki a fiatalabb a konyhából, így azonnal felé fordulok. Jól láthatóan ijed meg, ahogy találkozik a tekintetünk és még egy halk káromkodást is elenged maga elé, aminek csak a végét sikerül elcsípnem, de nem is baj.
- Sziasztok? - kuncogok fel és megtámaszkodok a kanapé hátulján, majd vissza talál a tekintetem NamJoonra, akinek addigra már ki pattantak a szemei és értetlenül vizsgálja az arcom.
- Hogy kerültél ide? Miért vagy itt? - szólal meg végül nehezen, de a kérdésre nem tudok időben válaszolni, mert SeokJin trappol be és kapja el srác karját.
- Tegnap este jött haza velem. - kel a védelmemre. - Tudom. Tudom, nem kellett volna, de nem hagyhattam csak úgy ott.
- Nem árvaház vagyunk, hogy mindenféle kislányt haza hozz. - add hangot az elő battyogó YoonGi a véleményének és megáll kettejük mellett. - Most komolyan. Ezt, hogyan gondoltad? Ida hozod, ahol mi alszunk?
- Nem kislány. Tizennyolc és... és probléma volt vele. Nem hagyhattam csak úgy ott. - lép a kanapéhoz és mellettem támaszkodik meg.
- Akkor is szólhattál volna nekünk, Hyung! - szólal meg erélyes hangon a konyha pult mögé bújva a legfiatalabb. - Akkor nem járkálok így...
- Amúgy se kellene. - fújtat hosszan YoonGi, majd megrázza a fejét. - Mikor megy el? Délután dolgunk van, szóval örülnénk, ha még most lelépnél. - pillant rám kicsit se kedvesen. Nem is vártam tőle mást. Már tényleg csak az maradt, hogy SeokJin mennyire tud mellettem érvelni és kiket képes meggyőzni.
- Összeszedem a cuccaimat és... elmegyek. - veszek mély levegőt és újra könnyeket erőltetek a szemembe és lassan állok fel félre dobva a takarót. Halkan kezdek sírni és a hajamba túrva próbálom össze pakolni a dolgaimat. Nekik háttal előrehajolva bújok a bőröndömbe, hogy tiszta ruhákat találjak magamnak. Jól hallatóan fújtat valamelyikük, mi több valaki meg is lepődik. Ez az előny, amit ritkán szeretek használni, de most... muszáj.
- Hűha. - szólal meg valaki és azonnal felegyenesedek és hátra fordulok, ahol már heten állnak és nagyra nyílt szemekkel néznek rám. - Nem gondoltam, hogy ez fog reggel fogadni. - kuncog fel zavartan Jimin és a kezével takarja el az arcát, még én megtörlöm a szemem és azonnal eltűnik a mosolya, amint rá eszmél, hogy én sírok.
- Yuna. Elmész átöltözni még mi beszélünk? - lép hozzám SeokJin, mire én némán bólintok és a kezembe véve pár cuccot indulok el a fürdőbe, elhaladva a fiúk mellett. Ahogy a folyosóra érek, és háttal kerülök nekik megtörlöm a szemem, majd egy unalmas, hosszú sóhajt engedek ki. Nem hiszem el, hogy valamelyikük ennyire nehéz eset, hogy még ilyenek se hatják meg. Adja isten, hogy hallgassanak SeokJinre. A fürdőben hamar össze szedem magam. Szépen kifésülöm a hajam és rendbe teszem az arcom. A saját sminkes cuccaimmal sminkelem ki magam, hogy valahogy kinézzek, ha már rólam szavaznak odakint. Szűk vörös, spagettipántos felsőt veszek fel fekete szűk nadrággal és óvatosan sétálok ki, hogy még elcsípjem a beszélgetésüket.
- Nem hozhatsz fel ide embereket, csak mert te úgy gondolod. Nem egy kis cicáról van szó most SeokJin. - mondja határozottan NamJoon. Nem is vártam mást tőle. Éreztem, hogy ő ellenem lesz, ahogy valószínűleg Min YoonGi is. Jimin könnyen manipulálható és remélem a többi fiatal is követi a példáját, mi több nem csak a fejükkel fognak most gondolkodni.
- Tudom, de... ti nem láttátok tegnap este. Össze volt törve. Alig bírt megállni a lábán. Hagytam volna, hogy felmenjen a szobájába és kárt tegyen magában? Semmit nem tud tenni, haza nem mehet és a féreg barátja is elhagyta. Megesett rajta a szívem. Annyira naiv lány, és... bárki kihasználhatja.
- Hát... Lehet nem túl okos, de a feneke az biztosan jó. - motyogja el JeongGuk. - És ha itt lakna fizetne valamit? Vagy...
- Szimpatikus lány. Szerintem besegítene a takarításba. - támasztja alá HoSeok. - Nagyon szívesen nézegetném mindennap így.
- Hé! - szól rá NamJoon. - Nagyon erősen túl mentünk már a témán. Legyetek már okosabbak, és ne dőljetek be két csinos combnak és formás fenéknek. Lehet naiv és buta, de...
- De? - szól közbe TaeHyung. - Nem lehet csak úgy utcára rakni, éppen emiatt. Könnyen baja lehet és akkor csak mi éreznénk magunkat kellemetlenül. Nem tűnik olyannak, aki sok vizet zavarna.
- Igaz. Kereshetne állást még itt lakik. Aludhatna a szobámban én pedig addig átköltözök valakihez. Ha tényleg ennyire vészes a helyzete, akkor segítenünk kell neki.
- Nem hiszem el... - sóhajt hosszan YoonGi. - Csak nekem és NamJoonnak van meg mind a négy kereke? Baszki. Mi jövünk ki belőle szarul, ha itt marad. A cég is kiakad, aztán kitudja mire fogja adni a fejét. Levideózgat minket, képeket készít. Kiszivárogtatja, hogy hol lakunk és egyéb információk. Fizessetek neki inkább valami hotel szobát, ha ennyire apáskodni akartok felette, vagy csak megakarjátok dugni, de én biztosra veszem, hogy nagy baj van ezzel a lánnyal, sőt... biztosan nem tizennyolc éves.
Öt a kettő ellen... Nem is tudom mondhatom-e, hogy jók az esélyeim, de ez még változhat, ha a többieknek is sikerül felnyitni a szemét. Éreztem, hogy baj lesz vele, de ekkora... Azonnal kiszúrta, hogy nem annyi vagyok, amennyinek mondtam magam, mi több az álcámon is könnyedén túllátott, ami nagyon meglep.
- Maradjon. - szólal meg hosszas csend után a Leader, amin én magam is meglepődök, még YoonGi is és nyugodtan nyögést ereszt szabadon egy káromkodással párban. - A másodikon van még egy lakás és egy fürdő. Ott ellakhat, ameddig kell neki, de maximum egy hónap utána elmegy. Ahhoz, hogy a kajánkat egye dolgoznia kell itthon. Ha nem talál munkát, addig takarítson és pakoljon, aztán szedje össze magát és távozzon. Kockázatos, ha itt van egy ilyen fiatal lány. Ha tényleg kevés jutott neki, akkor félhetünk, hogy nehogy elszólja magát vagy más.
- De fektessünk le pár szabályt. - kezd bele nehezen YoonGi. - Senki nem fekszik le vele, akármekkora a kísértés. Nem szabad, hogy hatással legyen ránk, és a teljesítményünkre, most nem. Ha érzelmileg kötődni kezdünk, akkor soha nem megy el innen. Szóval, mindenki moderálja magát még itt van.
Nehezen egyeznek bele a fiatalok, SeokJin hangját pedig nem is hallom, óvatosan és lassan lépek ki a faltól és sétálok be hozzájuk. Azonnal végig mérnek tetőtől talpig, még YoonGi is, aki egy mély, gyötört sóhajt enged ki és megingatja a fejét. Végig simítok a kezemmel a karomon, majd a hajamba túrok és megtörlöm a szemem.
- Azonnal megyek. Sajnálom, hogy gondot okoztam nektek... - sétálok be közéjük és a bőröndömet kezdem össze pakolni, de egy kéz éri a hátam,  viszont azonnal elrántja rólam a kacsóját, amint feleszmél, hogy voltaképpen az első lefektetett szabályt szegi meg, amiről nekem tudnom se kellene.
- Hagyjad. - szólal meg Jimin. - Arra jutottunk, hogy maradhatsz egy ideig.
Több se kell, úgy ugrok a nyakába, mint valami kis picsa és szorosan ölelem magamhoz. Még örömkönnyeket is ejtek, még ő nehezen viszonyozza a gesztusomat, de végül a rövid, tömzsi ujjai végig siklanak a hátamon. Szóval nem nyomulhatnak rám, mert akkor fizikailag vonzódnának hozzám, ha valaki véletlenül nem lelkileg. Nem is rossz ötlet YoonGitól. Hálásnak kellene lennem. Nem mintha nem lett volna még dolgom férfival, de sokat számít, mivel hét kiéhezett oroszlán között vagyok én a préda. Illetve az ő szemükben, de már most én vagyok az, aki rájuk vadászik. 

Bevezető

Soha nem voltam az az ember, aki nappal él, de mióta mindent hátra hagytam ez a szenvedélyem csak még jobban elveszett. Nem tartom fontosnak a reggeli munkákat, mivel nincs egy gazdag hülye se, aki fényes nappal akarná magát kiütni, akármennyire is nézek ki jól az oldalán. A péntek esték mindig is a legjobb napok voltak arra a célra, hogy több ezer wont lopjak le mások számlájáról. Az ilyen fajta emberek szóvá se igazán teszik az ilyen fajta dolgokat. Mennyire furcsán jönne ki, ha egy nagy ember közölné, hogy egy kislány több ezer wont, vagy éppen dollárt lopott le a számlájukról, csak mert ők kidőltek a rengeteg piától. 

Undorító, hogy néhány férfi mennyire elveszti a fejét pár szép combtól neccharisnyában és meztelen vállaktól. Kérdem én, ki a hibás, ha becsapják őket? Egyszer se fordult elő, hogy én kezdeményeztem volna beszélgetést, egy áldozattal se. Minden adandó alkalommal ők szóltak hozzám, vagy hívtak meg egy italra. Micsoda alfa hímek, nem? Mit meg nem tesznek egy nőért... 

Nem várok sokat a mai naptól, mivel augusztus vége felé egyre üresebbek a hotelok bárjai, legyen Szöul bármelyik környékén. Csak valami buta férfit kell kifognom és a mai nap is be tudok húzni pár ezret. Ebből kiindulva nem túl rámenősen öltözök ki, mi több elég vissza fogadtan, de még is csinosan. Kevés ékszert aggatok magamra és pár perccel tíz után már indulásra készen állok, bár szerencsémre csupán a földszintre kell lemennem a bárba. Itt tényleg nem lesznek sokan, ami nem is baj. Holnap úgy is dobbantok innen, mert már napok óta itt gubbasztok és kezdek feltűnő lenni. Már ki is néztem a következő szállodát, pedig eléggé megszerettem ezt a helyet itt Hannam - Dong-ban. Túl jó volt a szobám és a kiszolgálás, de túl drága ahhoz, hogy tudjam normálisan finanszírozni, mi több kockázatos is lenne már maradni... 

Lifttel megyek le a földszintre és indulok meg a szinte kihalt folyóson a kellemes bárig, ahonnan halk zene szól, bár nem az a fajta amit szeretek, viszont az italozáshoz tökéletes. Igaz, minimális alkoholt iszok mert nagyon nem bírom. Belépve az üvegajtón azonnal végig mérem a terepet és az egyik üres asztalt veszem célba. Jól van... Hárman vannak jelenleg, plusz a pultos. Meg is van a préda. Széles vállak, valamint sötét haj. Nem szeretem, ha valaki elfedi az arcát, de sajnos nem tudok mit tenni azzal, hogy maszk és mélyen az arcába húzott sapka van a fején. A ruha darabok rajta... Nem rossz. Pénzes, az egyszer biztos... Szerencsémre a bárpultnál ücsörög egyedül, így még időben állok meg, majd lépkedek a pultoshoz, aki kérdően pillant rám. Elő csalva a műkönnyeimet teszem a táskám a támaszkodó férfi mellé, majd halkan szívom meg az orrom. Figyelve a sminkemre kezdem gyenge mozdulatokkal törölgetni a szemeiket, majd mély levegőt veszek és csak azután szólalok meg, hogy észreveszem, nagyon is érdeklem. 

- Kaphatnék egy zsebkendőt...? - a hangom azonnal elcsuklik a mondat végén és előre döntöm a fejem, hogy még pár könny cseppet erőltethessek ki magamból. Mire sikerül újabb könnyeket kicsikarni a szemeimből a zsebkendő már előttem hever a fekete márvány pulton. Nem szoktam sírni, szomorúságból soha. Tudom, hogy a műkönnyekre ugranak a hapsik. Nem tudom, hogy azért mert szeretnének uralkodni felettünk, hogy ők vigasztaljanak, vagy csak úgy. Valami hátulütője biztosan van. Tagadás se fér hozzá. - Köszönöm... 

Azonnal az orromat kezdem törölgetni és megindulok az előre kinézett asztalhoz, amihez a bárpultnak háttal ülök le, hogy ne nagyon kelljen tovább erőltetnem a könnyeket. És most jön a várakozás, amit a világon mindennél jobban gyűlölök. Ilyenkor dől el, hogy sikeres volt-e a kis színjátékom, amit bevallok az egyik legjobban sikerült volt hetek óta. Büszke vagyok magamra. Nem sokat kérek, csak a bankkártyádat, de azt is csak kölcsönbe tíz percre. Ennek a hapsinak pár száz ezer meg se kottyanna, ne vicceljünk már. A dzsekije annyiba kerülhetett, mint a szállásom. Nem kell sajnálni, mert ha ide is jön ő is csak egy dolgot akar majd... 

- Elnézést. - hallom meg a kellemesen csengő férfi hangot, de időm sincs felé fordulni, mert egy poharat az asztalra téve ül le velem szembe, így csak éppen sikerül a kezembe kapnom a már így is sminkes zsepit, hogy megtöröljem a száraz szemem. - Szabad egy pillanatra? 

- Persze... - éreztem, hogy ide fog jönni, de hogy... turmixot hoz nekem. Ez idegen. Nem alkohol, bár ki tudja mit kért bele. - Mi a baj? 

- Csak láttam, hogy nem vagy valami fényesen. - tolja feljebb a sapkáját, azonban amikor meglátom a szemeit hirtelen elakad a levegő és pár pillanatra megfeledkezek magamról. Csak nekem lehet ilyen piszok nagy mázlim, nem másnak. - Mi történt?
- Én csak... - kezdenék bele, de még előtte megszívom az orromat. Mit is kellene pontosan mondanom. Őt nem fogom tudni leitatni, hogy a fenébe is menne? Ennél csak okosabb Kim SeokJin. Valamit muszáj kitalálnom... - Most szakítottam a barátommal, aki itt is hagyott... - veszek mély levegőt és magam elé húzom a turmixot, majd kicsit iszok belőle. - Illetve fent a szobában.
- Oh... Komoly volt? Vagyis. Gondolom. - húzza le magáról óvatosan a maszkját, így elő villannak a telt, halvány vörös ajkai. Fent tartva az érdeklődését a kezeit az asztalon kezdi pihentetni és folyamatosan tartaná a szemkontaktust, ha nem a kézfejét bámulnám.
- Már jó ideje együtt voltunk. Miatta jöttem el a szüleimtől, de most... - veszek mély levegőt. - Teljesen magamra hagyott. - túrok a hajamba mire ő kicsit bólint, jelezve, hogy érti amit mondok.
- Akkor gondolom vissza mész a szüleidhez, nem?
- Jó is lenne, de már évek óta nem beszéltem a szüleimmel és eléggé rosszul váltunk el. Ők nem támogatták a kapcsolatunkat. És most fogalmam sincs mit csináljak. - kezdek újra hangos, szinte hisztérikus sírásba, mire ő nyugtatásképpen a kezeimért kap és azokat kezdi simogatni. - Nincs munkám... És holnap muszáj elmennem innen, de nem tudom hova. - nehezen lélegzek és a szabad kezemmel a poharat kezdem markolászni.
- Semennyi pénzed nincs? Legalább annyi, hogy keress valami olcsóbb helyet és keres munkát?
- Csak egy bőröndöm van, annyit hagyott itt nekem. Minden pénzügyi dolgot ő csinált. Fogalmam sincs mit fogok kezdeni magammal! - folytatom hangosan a zokogást és az asztalra dőlök. Ha legalább pár száz wonnal megszán már csak annak is nagyon örülök. Nem várok tőle nagy összeget, kétlem, hogy milliókkal a zsebében rohangálna...
- Ömm... Én... - kezd motyogásba és csak még jobban a kezemet szorongatja.
- Tudom... - emelem fel a fejem. - Sajnálom... Nem tudom mit képzeltem, hogy csak úgy... - törlöm meg a szemem és most először teremtek vele szemkontaktust mióta ide ült. - Nem akarlak a bajaimmal terhelni, Kim Seok Jin, igaz?
- Igen. - bólint aprót rezzenéstelen szemekkel. - Nagyon... szívesen segítenék neked.
- Tudom... de gondolom nem teheted... - húzom el a kezem tőle és lassan állok. - Vissza megyek a szobámba. Sajnálom, hogy raboltam az időd... - indulnék el, de megbillenve huppanok le a földre és túrom hátra a szőke tincseimet. A fejemhez emelve mind két kezem hunyom le a szemem, de ő már ugrik is oda hozzám, hogy talpra állítson. Gyengéden a karjaim alá nyúlva emel meg, hogy újra biztos lábakkal álljak a földön. - Bocsánat... Csak nem vagyok valami jól. Bevettem pár gyógyszert és...
- Nem szeretnélek ilyen állapotban magadra hagyni. A ma estét töltsd nálunk, aztán átbeszéljük a dolgokat, rendben... ömm...
- Yuna... - nézek egyenesen a szemébe. - Shin Yu Na...

Szereplők

Kivel mással is kezdhetném a felsorolást, mint jó magammal. Fogalmam sincs pontosan mit kellene magamról mondanom, gondolom valamilyen alap információkat, amik elég pozitívak, hogy mindenkinek jó benyomást keltsek. Igaz? Valami ilyen kellene, de nem pont miattatok fogok hazudni, mikor ezen semmi nem múlik, csupán a véleményetek rólam, ami engem kicsit se hat meg. 

Mindig is az a célra törő lány voltam, aki mindent megtesz azért amit akar. Nyugodt szível hazudok bele a másik arcába, vagy zúzom össze lelkileg, akármilyen is annak a személynek a személyisége aki előttem áll. Ha iskolába járnék könnyen kaphatnék színészkedésből jelest, de valahogy a tanulás nem igazán nyerte el a tetszésem és passzoltam. Lassan fél éve, hogy ott hagytam a sulit, de bevallom tökéletesen megvagyok, csak hamis személyi kellett és egy számla, illetve sok. Nem minden 2003-as születésű mondhatja el magáról, hogy ennyi évesen milliók... hagyjuk. 

Sok ember szerint kegyetlen és gonosz vagyok. Undorító amit csinálok, de kérdezem én. Nem bűn milliókat mosni? Hamis szavakról prédikálni? Lelkileg össze törni a fiatalok lelkét? Ezek nem bűnök? Nem akarok az lenni, akinek elveszik a pénzét, akit hülyének néznek, akit tönkre tesznek az iskolában. Én az akarok lenni, aki mások felett van. Aki hamarabb meghúzza a ravaszt. Az aki nem te vagy. Olyan akarok lenni, aki nem példakép... mert nem is lehetnék az. Nem igaz? Mert én tönkre teszlek magam miatt. 

Szükséges lenne külön bemutatni azt a hét srácokat, akikhez sodort az élet? Úgy is mindenki ismeri őket. Nos én kénytelen voltam mindannyiukat kiismernem, hogy okosabb legyek mint ők. Szeretek másokon uralkodni és hát... van egy hatalmas előnyöm. Ők férfiak, én pedig egy igazi kislány vagyok.

Fejezetek

1.

2.

3.

4.

5.

6.
7.